Google Data Studio
A jelentéskészítés első alkalommal baromi izgalmas feladat – kitalálni milyen információk lesznek az ügyfél számára relevánsak, azokat hogyan tudjuk vizuálisan megjeleníteni, egyáltalán, hogyan tudjuk a relatív komplex adatokat az ügyfél számára is értelmezhető módon lefordítani. Egy másik izgalmas része a feladatnak megtalálni, hogy az adatokat honnan és hogyan tudjuk a lehető legegyszerűbben összállítani – de amikor a kreatív rész lezárult és már csak a jelentéshez ezeket az infókat hónapról-hónapra össze kell állítani, na azt senki sem csinálja szívesen.
Ezen probléma megoldására fejlesztett egy nagyon jó raporting eszközt a Google. Az eszköz a Data Studio nevet kapta és lényegében lehetőséget biztosít, hogy több helyről adatokat kérdezzünk le [live-ban], azokat megjelenítsük és ezen együttműködve tudjunk dolgozni. Az eszköznek köszönhetően így lényegében egy jelentés sablont kell elkészíteni, be kell kötni a megfelelő adathalmazokat és a rendszer végzi tovább a dolgát.
A felült elsőre lehet egy kicsit bonyolultnak tűnhet, de ez az érzés hamar megszűnik ahogy elkezdünk benne dolgozni. A kezdésnél van két lehetőségünk: létrehozhatunk egy üres raportot, de előre elkészített jelentésekből is megpróbálhatunk kialakítani magunknak valamit. Bárhogy is döntünk, a következő lépésben meg kell határozni milyen adatforrással dolgozunk. Itt aztán a MySQL-től kezdeve a Google Analytics-en keresztül a file feltöltésig nagyon sok mindent találunk, és a lista napról napra bővűl, ahogy egyre több konnektort írnak meg a rendszerhez.
Az adatforrás kiválasztása után lehetnek adatforrás specifikus kérdések, nézet kiválasztás és ilyenek, de ezek megjelenítése többnyire eléggé beszédes ahhoz, hogy egy agilisabb felhasználó már könnyedén elboldoguljon vele. A következő lépésben még lehetőségünk van szerkeszteni a lekérdezett adatok feldolgozás módját. Kis keresgéléssel itt fantasztikus dolgokat lehet megcsinálni, de csak simán tovább is haladhatunk hozzáadva a forrást a jelentésünkhöz.
A felületen több vizualizációs megoldás kínálkozik, bármelyik kivlasztásával a rendszer automatiksuan bekér bizonyos adatokat.
A jelentést a létrehozást követően meg lehet osztani, be lehet ágyazni és amennyiben dinamikus adatforrásokat használtunk, jelentésünk folyamatosan a legfrissebb adatokkal lesz feltöltve.
Ha szeretnéd kipróbálni, itt megteheted: https://datastudio.google.com/